BKG.hu reklámcsík
 

 
Itt vagy most: BKG.hu nyitólap > Ötödik lettem az Év Hangja versenyen
 

| Ötödik lettem az Év Navigációs Hanja versenyen |
Nokia mobilt nyerhettek a Nokia és a T-Mobile közös versenyén voksolók.
A zsűri révén a döntőbe kerültem, és a hajrában 5. helyezést értem el!
A díjátadó a Kaméleon Klubban volt, a Mammut II-ben.

 
 

Ötödik lettem az Év Navigációs Hangja versenyen  
     






 

A zsűri jóvoltából a döntőbe kerültem, és több, mint 500 versenyző közül az ötödik helyezett lettem. Ez a szerencse mellett nagyon sokak segítségének köszönhető, hiszen a végeredményt - elvben - már a honlapon szavazók döntötték el. Köszönök szépen minden szavazatot.

A budapesti kiruccanás a díjátadóra izgalmasra sikerült. A feszültséget leginkább az odaút jelnetette. Sajnos a fővárosban egy rossz irányba lefordulás végzetes hiba lehet, hát még két eltévesztett kanyar :D

A Kaméleon Klub ezúttal nyugodt arcát mutatta, az éjszakai tivornyák hangulata helyett, most egy barátságos képét produkálta a lokál, ahol szép számban gyűltek össze a verseny döntősei.

Az élmény páratlan volt, és remélem a kis bundagyanú ellenére az összes döntőbe jutott bajtárs legalább annyira élvezte ezt a napot, és a komoly elismerést, mint én.

     
 
 
       
A pályázataim  
  A fő versenymű, amely 5. helyezést ért!
Klikkelj ide a meghallgatásához!
     
  Freestyle 1
Klikkelj ide a meghallgatásához!
  Freestyle 2
Klikkelj ide a meghallgatásához!
  Freestyle 3
Klikkelj ide a meghallgatásához!
  Freestyle 4
Klikkelj ide a meghallgatásához!

Illetve köszönöm a szavazatodat :)

 
     
 
 
     
     
 
 
 
 
 
    Választható menüpontok: | magamról | élményeim | élőben | vállalkozás | kapcsolat |             lap tetejére
Bálint K. Gergő
műsorvezető honlapja
    A honlapon található képi, szöveges, és hang információk szerzői jogvédelem alatt állnak!   Bookmark and Share